undor

az undor lopakodva kúszik beléd. hogy ne is vedd észre. hogy ne kiabálj. csendes kis elfolytott nyögésed jelzi csak, mikor elkezdi harapdálni belülről a lelkedet. hogy fájna, attól ne tarts. nem fáj. elömlő forróság, és olyan halk, jajj, olyan halk, ha tehetnéd ordítanál. de nem teszed. valahogy rossznak véled eltépni a csendet. végigfut a hátadon. fel a fejedbe. bele. megkeveri-kavarja a dolgokat ott benned. mindent szétkuszál. mindent átír. hogy rosszat tenne benned, nem. azt nem hinném. de neked rosszat tesz, az bizonyos. és mindenkiben, aki ott van körülötted. mélabús hangulat, szikrázó tekintet, szétcsúszni vágyó test és élettelen hang. gyűlölsz mindent. az undor keserű. és hogy mikor hagy el, abba neked nincs beleszólásod. de az már nem olyan csendes, mint az érkezése. az már fáj. mert mikor kilöki magát belőled, valamit magával visz. nem tudom mit.. de olyan üres maradsz.