esik

milyen különös érzés egy kortynyi vizzé vállni. ahogy rádhull az eső és lecsurog rólad, lemosva minden szennyt, mit az élet rádragaszt. minden szomorú, gonosz gondolatottal együtt földet ér végül, és te könnyedén rátaposol, ki sem kerülöd őket, a pocsolyákat, dierkt áttrappolsz rajtuk. a cipőd kluttyog, már nem is fázik a lábad, nem is fázik a kezed, összekened a száraz, forró házfalakat ragacsos kis ujjaiddal, megfejthetetlen szerelmes jeleket rajzolsz rájuk, ha megszárad úgyis eltűnnek, titkokat szülnek. rohansz a vizes fűben, mi simogatja a lábad, és olyan jó ismét, olyan jó élni, mintha még mindig csak 4 éves lennék, mintha nem néznének az ablakokban ülő, kávét szürcsülő, komoly varjak, mintha minden a régi volna. mintha én is még a régi lennék. aztán megállsz az úttest közepén, hátraveted a kapucnid, és felnézel az égre, ami mos úgytűnik, mintha egy hatalmas nagy füstfelhő lenne, majd csukodt szemmel élvezed, ahogy a hideg kis cseppecskék leperegnek az arcodon.és vele együtt lepereg minden. szeretem ha esik.