változom

Vigyázat, szigorúan filozofikus hangulat....

Változom:
"-A szél is mintha megváltozna...
-Ó igen... a változás jó.
-Igen, de nem olyan egyszerű."
És az hagyján, hogy nem egyszerű, de én sem tudom, hogy merre tart, csak azt tudom hogy van, és megyek utána. Fokozatosan rájöttem, hogy amit eddig tettem, próbáltam, az nem biztos hogy jól irányba ment és tudom, ami félelmetes: életem csak egy van, de azt jól akarom csinálni. Annyira jól, hogy később, amikor visszagondolok ne az jusson eszembe, hogy azt máshogy kellett volna. Úgyhogy most alakítok az életemen. Önmagamon és az egyes dolgokhoz való hozzáállásomon. Nem várhatom, hogy egyszerűen csak úgy minden az ölembe hulljon, ahogy azt dacos kamaszkoromban. Azt sem várhatom, hogy a hibáim önmagukat javítsák. Nem várhatom el, mert az életemet magamnak kell rendeznem, és a saját ballépéseimmel egyedül, vagy baráti segítséggel, de nekem kell szembe néznem. Nem egyszerű, de másnak se könnyebb, meg amúgy is eldöntöttem...

Határozott célom, hogy ezt az ironikus valamit magam alá gyűrjem amit ti életnek hívtok. Építem a saját váraim légből szőtt álmokból, hogy aztán újra és újra megsemmisüljön és porbataposson a sors, ha úgy tetszik neki. Fel is adhatnám, de minek? Aki feladja az a gyáva, és nem az, aki az első lépésektől fél. Úgyhogy megyek tovább az úton, amit helyesnek látok és nem töprengek azon, hogy jó irányba megyek-e? Minek? Teljesen felesleges. Elindultam és már nincs többé visszaút. És a cél? Az messze van.
Megállok? Soha!

"Mert az ember célja, a küzdés maga!"

Ez a felismerés az, ami módosított az élethez való hozzáálláson, amit ugyan nem kértem, de ha már van, akkor önmagamhoz méltóan akarok csinálni.