Kivel osszam meg a szivárványt, ha mindenki csak a felhőket látja?

Néhanapján kezdek kételkedni abban, hogy van e bárminek is értelme. Márminthogy megint elkezdek kételkedni mindenben, amiben a szinuszgörbe csúcsán hiszek. Hát most meg épp itt jó hely van a hullámvölgyben. És már képet is kaptatok a kedélyállapotomról...

körülöttem mindenki halott, halni készül, vagy a koporsóját rendeli, megnehezíti a saját életét, vagy mindenkinek megnehezíti az életét a családja/továbbtanulása/betegsége/ hiúsága/makacssága

Mégis mindenki előtt hever a megoldás és mindenki látja és sokkal jobb mégis elsüllyedni a mocsárban. Hiába vágom a képükbe mint valami marék homokot, az önsajnálat persze hogy jobb. Én meg érezhetem magam emiatt is egy rohadék taplónak, mert már elegem van a nap tizennyolc órájában mindenki szájából záporozó folyamatos önostorozásokból és már annyira fáradt vagyok, hogy a csak fekszem a földön és mosolygok, mert senkinek sincs erőm megragadni a grabancát és kivakarni a trutyiból.

Sok ideje először tényleg látom a szivárványt a napsütést, tetszik a tavasz és az élet. És annyira bánt, hogy senkivel sem tudom ezt megosztani. Senki sem lát a felhőktől. Vagy csak én vagyok olyan, hogy az is örömet okoz, hogy a körülöttem élőknek jó, amíg én ülök a mocsárban?

Kezdem azt hinni... hogy igen.

Amúgy az idő gyönyörű és süt a nap és nincs hideg és nem fúj a szél, a madarak csicseregnek és szóljatok, ha valamit kihagytam a tavaszi repertoárból. Ja igen télleg... bocsi... a fák is rügyeznek. Szóval nagyon jól esett a séta ma és sokat bolyongtam a környékünkön mert jól esett közben figyeltem a rigókat és a cinegéket és határozottan eszembe jutott, hogy jó lenne egy barát itt is, akivel mindezt a szépséget megoszthatom és nem röhög ki. Újabban igyekszem minden apróságnak örülni és nem folyton a rossz dolgokon keseregni. Mindig arra gondolok hogy lehetne rosszabb is. Igen, tudom hogy ez túl sokat vagyok képes gondolkodni (micsinálniiiii??) öt perc alatt, de ez van. Mostanság igyekszem... és egyre inkább úgy érzem hogy amíg szinte mindenki kesereg, jó most, hogy én vagyok a napsugár a szeszélyes tavaszban.