De az elmúlt kilenc év nem hozott változást. Egyáltalán nem fáj kevésbé... Olyan mintha megállt volna az idő. Semmi sem történik. Csak telnek-múlnak a napok, hetek, majd a hónapok. Talán annyi a különbség, hogy a sírás már nem mindennapi… de a hangulatváltozások megvannak és nem is tudom igazán megmondani, hogy minek a függvénye. Egyszerűen csak így kelek fel. Ilyenkor semmi sem jó. Csak jár az agyam és emlékezem. Talán még idő kell…
Szóval… hiányzol!!! :( Képtelenség nem Rád gondolni és elkerülhetetlen, hogy az együtt töltött évek emlékei időről-időre ne kerüljenek felszínre. Hiszen veled nőttem fel. Életem meghatározó részében te álltál mellettem. Te formáltad a jellemem, a gondolkodásmódom. Általad lettem olyan ember, amilyen most vagyok. Bízom benne hogy most is látsz (ezt mindig beszéltük. hogy mi lehet a halál után… és arra jutottunk, hogy majd megtudjuk… hát nem így gondoltam/gondoltuk.)és velem vagy. Tudod, hogy mi történik velem. De mégis. Annyira jó lenne ha megbeszélhetnénk. ( ha csak egyszer is) És elmondanád, mint annak idején az "ázsia" tetején, hogy bolond vagyok… Vagy csak megvigasztalnál, amikor el vagyok keseredve és megnyugtatnál, hogy vannak dolgok, emberek, amikért/akikért nem érdemes szomorkodni és főképp sírni.(„mert beleőrülsz”… ez annyira bennem maradt. Pont 10éve mondtad ezt... és minden alkalommal eszembe jut, ha sírok…)
Jó lenne, ha itt lennél Kedves Nagypapám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése